Ha az ember úgy megy végig egy utcán, hogy képes figyelni az embereket, rengeteg dolgot megtudhat róluk csupán pár másodperc alatt. Elég csak három másodpercnyi figyelmet szentelni valakire az "avatott" szemeknek, hogy tudja, mi az ő nagy titka. Nem szemfényvesztés, de a szemnek van a legtöbb köze hozzá.
 Épp a parkban ültem, és szokásosan az embereket figyeltem magam körül. A mellettem lévő padra szinte repülve érkezett meg egy fiatal párocska. A fiú jóvágású volt, talán divatosnak is mondanám, míg a lány egy kissé leharcolt külsejű, és kevésbé impozáns jelenség. A szemüket elnézve minden kiderült rövid idő alatt. A fiú őszintén szerette a lányt, nem a külsejét, hanem mindenét. Ez azonnal feltűnt, ahogy csillogó szemmel figyelte a lány apró mozdulatait, és ahogy megszűnt körülötte a világ. A lány zavarban volt, szinte még mindig el sem hitte, hogy ekkora szerencse érte ezzel a fiúval. Egy szintig félt is attól, hogy felébred az álmaiból - erről árulkodott az, hogy sokszor vett mély levegőt, félénken nézett a fiúra, és gyakran összerezzent vagy kapkodta a pillantását.
 Ennél sokkal érdekesebb volt számomra a járókelő fiatalok tekintete, ahogy átsiklott a kis álom-páron. Volt, aki csodálkozva nézett kicsit, és megrökönyödve talán, megint mások hajlandóak voltak egy röpke pillanatig velük örülni - ezek általában a nyitottabb lelkű és jóindulatú emberek voltak - és mosolyora húzódott kicsit a szájuk. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, hogy mi mindent gondolhatnak. Például lehet, hogy azért mosolyodott el, mert tudta, hogy a két pár mit érez, és ez kellemes emlékeket ébresztett benne. Vagy csak aranyosnak találta a jelenséget, de természetesen akár ironikus is lehetett az a mosoly. Megannyi ember, megannyi történet.
 Aki nem őket nézte meg egy gyors pillantás erejéig, az engem. Sok esetben láttam, hogy levonták a következtetést, hogy egy semmitmondó parkelem vagyok, mint a pad, amin ülök. Talán arra is gondoltak, hogy várok valakire, de zömében inkább azt láttam, hogy látják rajtam a magányt. Vagyis látni vélik. Sokan ismernek etéren félre, és én mindig örülök ennek, mert így zavartalanul figyelhetek, és próbálhatom megérteni a dolgokat.
 Mire felálltam, a kis párocska már szerelmes csókokba fullasztotta egymást, így kissé meg is ijedtek, amikor leejtettem az öngyujtómat. Amikor rám néztek, és mindkettőjük szemét tisztán láttam, szinte olvasni lehetett benne a meglepődést. Most én voltam kénytelen elmosolyodni, mert biztosan mondhatom, hogy amikor ők leültek a padra, észre se vették a jelenlétem.
 Mert ilyen a lángoló szerelem. Mellette semmi más nem létezik.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés