A mai emberünk sajnos neve elhallgatását kérte, mi ezért adtunk neki egy fedőnevet: Antal.

Az már más kérdés, hogy tényleg így hívják…

Messziről |nagyon messziről| úgy tűnhet, nincs semmi érdekes vagy megbotránkoztató benne| rajta. Legalábbis annak, akinek bejön a kiszeltünde-szemöldök és a lassieszőr-sűrűségű hónaljkutya…

Visszagondolva, talán már bánjuk, hogy nyáron jutott eszünkbe interjút készíteni vele. Illetve csak én, mert akkor más nem volt ott| utólag kiderült, hogy kutyakakiba léptem, de az eredeti szöveget meghagytam. a szerk.|

A helyszín városunk egyik legfelkapottabb kávézója; már elég régóta várok. Szólt, hogy valószínűleg késni fog egy kicsit, de nem gondoltam, hogy ennyit.

Mindenféle eszembejutott már, hogy mi lehet az oka.

Először arra tippeltem, hogy beleakadt valamibe a becses szőrzete. Vagy éppen a szemöldökét kell vasalni, mert a kis komisz begöndörödött uszkárosra. Igen, a szemöldöke… lejjebb nem megyünk, azt meghagyjuk a hüly… másoknak. Vajon meddig kell még várnom…

De amint ezt kimondtam az új diktafonomba, a gyönyörű |már akinek| nyári napsütésben és kellemesen szellős időben megpillantottam valakit |hozzátenném, hogy még nem láttam Antalt|, akit nem lehetett nem észrevenni.  Hálós trikóban és rövidnadrágban jött.

Úgy sütött le a napsugár rá, mintha több ezer reflektor világította volna meg. Később aztán megláttam, hogy nem a haját lebegteti a szél, hanem a hónaljszőrét. Sebaj. Nem mondom, hogy az nyújtotta a legesztétikusabb látványt aznap, de akkor sem tudtam róla levenni a szemem.

Ő csak nevetett.

Aztán mikor közelebb jött, valami furcsa szagot éreztem. Szenvedtettem magam egy kicsit, próbáltam megtalálni ennek az illatnak nem nevezhető dolognak az eredetét. Azt hiszem sikerült is…. sajnos. |mint írtam, tévedtem!- a szerk.|

Egészen közel ült hozzám.

Antal: Kérdezz.

Riporter: Oké, de nem baj, ha kicsit arrébbülök?

A: Jaj, bocsáss meg! Odafújja a hajam a szél? |ekkor már két perce ízlelgettem a szőrt- szerk.|

R: Nincs semmi gond. Nagyon megvárattál.

A: Tudom, és hidd el, nem akartam ezt így, de kaptam egy telefont T. R.-től, hogy holnap mehetek daueroltatni a drágáimat. Hozzá jár egyébként Balázs Pali is.

R: Ő nem egy kutyafodrász?

A: De így van.

R: Jól hallottam az előbb? Haj?

A: Jól. Ekkora szőrt már annak kell hívni.

R: Az igaz… Van vagy negyven centi…

A: 52.

R: Még jobb. Nem rossz ezzel foglalkozni? Ápolgatni, tisztogatni…

A: De.

R: Akkor miért nem vágod le?

A: Mert tetszik.

R: Nem érdekel, mit gondolnak az emberek?

A: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Egyébként pedig annyian nem bántanak, nem néznek rám aaaannyira furcsán, mint az először gondoltam. Bevallom, olykor szorongok, mert nem lehet tudni, mi lesz- és nyilvánvalóan nem is tartozok az átlaghoz. De ennek a félelemnek általában semmi értelme. Később mindig rájövök, hogy csak belerángatom magam a saját hülyeségeimbe. Szép.

Visszatérve, nem vagyok 2 méter magas, nem vagyok 80 kg, az arcom se szép, van nagy hónaljkutyám helyette és még előnyösebb szemöldököm. Ha jobban megnézed, még össze is ér a kettő. Rondább vagyok tehát az átlagnál, de nem baj. Ezt dobta a gép, ebből kell kihoznom azt, ami nekem a legjobb. Most úgy érzem, jól vagyok.

R: Adódik a kérdés… fog ez még változni?

A: Valamikor biztosan. De csak magam miatt szeretnék majd változni.

R: Ezt hogy érted?

A: Úgy, hogy bárki, aki készül valamit megváltoztatni magán, ne akarja bemesélni senkinek se, hogy nem gondolt arra sokszor: „vajon mennyire fogok így tetszeni másoknak?”

Én ezen szeretnék változtatni. Tudom, nem nagyon lehet elkerülni, de törekszem rá. Egész jól haladok.

R: Szóval akkor mégsem érzed jól magad a bőrödben?

A: Dehogynem. Bocs, ha félreérthető voltam. Nem akarom, hogy így vagy úgy másoktól függjek.

R: Elsőre lehet nem gondoltam volna, hogy ennyi okos gondolatod van. Bocs érte. De most elég komoly lett a téma…

A: Jaj. Ehhez értek. Lehúzni a hangulatot. Befonjam valamelyik szőröm? (nevet)

Mondtam volna, hogy nem fontos, de hívták telefonon- mennie kellett. Beszélgettem volna még vele. Remélem, lesz még lehetőségem.

Búcsúzáskor megsimogatta az arcom a „hajával” és elmondta, hogy ha nem kerül be a rekordok könyvébe, akkor az egyik terve az, hogy az illemhelyen fogja használni papír helyett. Nem, nem a könyvet…

Rábízzuk.

Kérdés az olvasóhoz: változtattál már magadon drasztikusan? Vagy épp előtte állsz? Mennyire számít mások véleménye?

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés