Az új-régi hobbimnak adóztam, hogy ismét elkezdtem játszani a World of Warcraft nevű játékkal. El is jutottam a szokásos lépcsőfokig - magyarul szinte észre se vettem, de már egy klán vezetője lettem.
Mesélhetnék erről is sokat, de feleslegesnek tartom az utána következők miatt.
Szóval a klánomban végtelen mennyiségű kedves emberrel összehozott a sors, akiket a szívembe zártam, de volt egy, aki tökéletesen fel tudott bosszantani.
Dengoom...
Arrogáns, kekeckedő, nem tisztelte a vezetői pozícióm, és állandóan nyilvánosan incselkedett velem. Aztán egy szép napon elkezdtünk játszadozni. Igazából afféle udvarlásféle volt a magunk elb.szott módján, aztán jött az ő poénossága: Remélem nem veszed komolyan, csak játszok.
Nos, persze azonnal rávágtam, hogy dehogyis veszem komolyan mit képzel rólam stb. HA-HA-HA. Természetesen komolyan gondoltam... és természetesen már dobogott a pici szívem, ha arra gondoltam, hogy akár a mondatainak egy töredéke is igaz. De aztán beláttam, hogy ugyan nekem nem kell ilyen ember, de játszani jó, hát játszunk...
Aztán jött az áttörés, amikor kiléptünk az írásos formából, és a TeamSpeak nevű csodálatos programba egy klán eventen belül először meghallottam a hangját. Elemi erővel letaglózott, hogy ezt a hangot én életem végéig hajlandó lennék hallgatni.
És persze elkezdtünk egymással megint viccelődni, és kekeckedni. Játszottunk, és mindenért őt okoltam emlékszem. A klán többi tagja meg nevetve hallgatta az agymenésünk. Végül már odáig fajult, hogy kijelentetem: Nem vagyok a feleséged!
Nos, ez egy jelentős orvosolandó probléma lehetetett, mert potom 24órán belül Dengoom és Saberin "kéz a kézben" az esküvőjén mondott igent. Bezony. Összeházasodtunk egy mmorpg játékban. És azthiszem akkor már meg volt pecsételve a sorsunk. Aznap is hajnalig beszélgettünk TS-en, és kimondtam: Szeretlek.
Szegény azthiszem sokkot kapott, de ami bennem marad amíg élek, hogy hallom, hogy eltávolodik a mikrofontól, hogy aztán rá pár másodpercre bejelentse, hogy ő is szeret.
Nem lett volna az a gyorsröptű kolibri, amit ne tudtam volna abban a percben elkapni puszta kézzel.
Ami érdekesebb jelenség volt, az a rahedli pillangó a gyomromban, amire addig életemben nem volt precedens.
Másnap ismét összeházasodtunk, csak akkor szűk körben - ketten. Őszinte esküvel.
Az első találkozásunkkor amikor megláttam, rájöttem, hogy a menyországban vagyok, csak eddig még nem tűnt fel. Azóta is így érzem.

Ezután már csak hetek kérdése volt, és Budapesten találtam magam. Vele. Feláldozva mindent a régi életemből, és csak érte élve.
A pillangók azóta is léteznek a gyomromban.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.